Év háza pályázat 2022: Ki nyeri a MEVA különdíját? És ki lesz a közönség kedvence?

A MEVA az Év háza pályázat, a magyar építészeti közélet egyik legrangosabb díja középület kategóriájának támogatásával is hangsúlyozni kívánja a szakma és az építészet szerepének fontosságát. 

A legrangosabb hazai, független, szakmai pályázatra május 16-ig nyújthatták be a – 2020. január 1-je után készült – munkáikat családi házak, kis társasházak, illetve középületek tervezői. A zsűri a két abszolút fődíj mellett két szakmai és öt támogatói különdíjat oszt ki idén is, köztük a MEVA által támogatott középület kategória díjait. A szervezők emellett 2022-ben is megkérdezik a nagyközönség véleményét mindkét kategóriában a pályázat közösségi oldalán július 4. és 22. között.

 

Szoják Balázs nívó díjas építész, a pályázat kurátora így értékelte a kezdeményezést: "Ennyi év távlatából nyugodtan mondhatom, hogy az ÉV HÁZA pályázat egy olyan kő egy tóban, amely hosszú évek óta ott van, nem billeg, rá lehet lépni, és amikor visszafelé jövünk akkor is ott lesz. A pályázat elmúlt éveinek fő üzenete számomra az, hogy a nehézségek ellenére is meg tud maradni, és így az értékteremtés mellett stabilan ki tud állni. Remélem, az idei év újra bizonyítja, miért egyedülálló elismerés az ÉV HÁZA díj."

Az, hogy ki nyeri a Meva által évek óta támogatott középület kategória fő- és különdíját, csak szeptember 30-án, az ünnepélyes eredményhirdetésen derül ki. Amíg pedig a szakmai zsűri a döntését meghozza, a nagyközönség mondhatja el véleményét a pályázat közösségi oldalán két fordulóban rendezett közönségszavazáson.

 

Kikre és hogyan szavazhatunk az idén?

2022-ben 45 pályázat érkezett: 25 családi ház, kis társasház és 20 középület, közülük a nagyközönség is kiválaszthatja idei kedvencét. Az érdeklődök a pályázat közösségi oldalán voksolhatnak. A közönségszavazás családi ház, kis társasház kategóriában július 4. (hétfő) 11:00 és július 11. (hétfő) 10.00 között kerül megrendezésre, míg a középület kategóriában benyújtott pályázatokról július 15. (péntek) 11:00 és július 22. (péntek) 10.00 között mondhatják el véleményüket szavazatukkal a közösségi oldal látogatói.

 

Szavazzon Ön is kedvenceire: https://www.facebook.com/evhazapalyazat/

Tudjon meg többet a pályázatról: www.evhaza.hu

 

 

 

Elérhetőségeink

  MEVA Magyaroszág | MEVA Zsalurendszerek Zrt.
  Cím: 1047 Budapest, Labdarúgó u. 19.
  Telefonszám: +36 1 272 22 22
  FAX: +36 1 369 58 85
  E-mail: magyar@meva.net

Kövessen Facebookon!

Küldjön nekünk üzenetet!

Kérjük, adja meg a nevét!
Kérjük, adja meg cégének a nevét!
Kérjük, adja meg e-mail címét, melyen keresztül fel tudjuk venni Önnel a kapcsolatot!
Kérjük, adja meg telefonszámát, hogy fel tudjuk venni Önnel a kapcsolatot!
Kérjük, adja meg üzenetét!
Kérjük, olvassa el és fogadja el az adatvédelmi tájékoztatót!