Várépítő pályázat, idén utoljára: MEVA négy iskola megújulásához járul hozzá

23 év után idén utolsó alkalommal gyűjtötte építőipari cégek, szakszövetségek és médiacsatornák felajánlásait az építőipar legrégebbi jótékonysági összefogása, a Várépítő pályázat. Az idei évben 15 gyermekintézmény és 1 műemlék felújítása több mint 17 millió forint felajánlásból valósulhat meg. A MEVA Zsalurendszerek Zrt ebben az évben is négy iskola megújulásához járul hozzá összesen 400 000 forint készpénzzel.

 

A Várépítő pályázat 2022. évi, utolsó eredményhirdetésére ismét Budaörs Önkormányzatának dísztermében került sor, ahol Wittinghoff Tamás polgármester köszöntötte a 16 nyertes intézmény képviselőjét. Az építőipari cégek és médiumok 23 év után megszűnő legrégebbi jótékonysági összefogásának jelentősége abban állt, hogy olyan kisebb-nagyobb felújításokhoz lehetett építőanyaghoz és a kivitelezéshez szükséges pénzhez jutni, amire más forrásokból lehetetlenség volt támogatást kapni. A díjátadón részt vett és a kezdeményezést méltatta a zsűri két tagja is. Beleznay Éva, a környezettudatos építéssel foglalkozó okleves várostervező és építészmérnök, a Magyar Környezettudatos Építés Egyesület (HuGBC) vezető fenntarthatósági tanácsadója, aki a Várépítőnek köszönhetően létrejövő együttműködés jelentőségét emelte ki a cégek és a pályázók között. Tóth Balázs, okl. építész, az Építésügyi Minőségellenőrző Nonprofit Kft. szabványügyi és képzési témavezetője, - aki már a kezdetek óta a pályázat zsűrijének tagja -, a jelenlévő cégek képviselőinek figyelmét hívta fel arra, hogy ezt a hagyományt nem lenne szabad veszni hagyni, meg kellene találni a folytatásnak a módját.

 

 

A MEVA négy iskolát támogatott idén

A Meva 2018 óta támogatója a kezdeményezésnek, leginkább készpénzzel, de előfordult, hogy zsaluzattal is segítette már egy-egy beruházás megvalósulását.

Az idei évben is készpénzfelajánlással járult hozzá 4 iskola megújulásához. A székesfehérvári SZC Vörösmarty Mihály Technikum és Szakképző Iskola udvarának felújításához, a zalaegerszegi Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégiumtantermeinek padlóburkolat felújításához, a Hernádi Általános Iskola udvarának térkövezéséhez, és a túrkevei Korda Vince Alapfokú Művészeti Iskola homlokzatának felújításához 100- 100 ezer forinttal. A kivitelezésre fordítható készpénz felajánlása azért nagyon fontos segítség, mert igen gyakori, hogy a tervezett beruházásoknak gátat szab a kivitelezési munkák finanszírozásához szükséges anyagi források hiánya.

23 év, számokban

2010 előtt évi nettó 55-65 millió forintnyi építőanyagot osztott szét a zsűri, jellemzően 200-300 nyertes pályázó között. A 2010-ben újjáélesztett pályázaton pedig 13 év alatt összesen 157 millió forint támogatást kapott 213 nyertes intézmény. Ezen időszak alatt a pályázatot benyújtók száma több mint 770 volt.

A 2022-ben pályázó 26 intézményből 16 támogatására tett javaslatot a zsűri. A cégek által felajánlott 15,6 millió forint építőanyag és az 1,65 millió forintnyi készpénz talált így gazdára, amelyből 400 000 forintnyit a MEVA adományoz idén is. Ezzel 5 év alatt összesen másfél millió forinttal járult hozzá oktatási intézmények helyzetének javításához.

 

Impozáns zsűri 2022- ben is

A Várépítő pályázat idei zsűrije is a szakma és a közélet legjelesebb képviselőiből állt, és idén is salamoni döntéseket hoztak a felajánlások sorsáról. Köszönjük Vadász György, Széchenyi-, Kossuth-, Ybl Miklós- és Steindl-díjas építésznek, a bíráló bizottság elnökének; Beleznay Éva, okleves várostervezőnek és építészmérnöknek, aki magán praxisa mellett jelenleg a Magyar Környezettudatos Építés Egyesület (HuGBC) vezető fenntarthatósági tanácsadója; Nagy-Kálózy Eszter, Jászai Mari-díjas és Amfiteátrum-díjas színművésznek és végül, de nem utolsó sorban Tóth Balázs, építésznek, az Építésügyi Minőségellenőrző Nonprofit Kft. szakértőjének, hogy az idei utolsó díjak is a legmegfelelőbb helyre kerültek.

Elérhetőségeink

  MEVA Magyaroszág | MEVA Zsalurendszerek Zrt.
  Cím: 1047 Budapest, Labdarúgó u. 19.
  Telefonszám: +36 1 272 22 22
  FAX: +36 1 369 58 85
  E-mail: magyar@meva.net

Kövessen Facebookon!

Küldjön nekünk üzenetet!

Kérjük, adja meg a nevét!
Kérjük, adja meg cégének a nevét!
Kérjük, adja meg e-mail címét, melyen keresztül fel tudjuk venni Önnel a kapcsolatot!
Kérjük, adja meg telefonszámát, hogy fel tudjuk venni Önnel a kapcsolatot!
Kérjük, adja meg üzenetét!
Kérjük, olvassa el és fogadja el az adatvédelmi tájékoztatót!