Erős kezdés után visszaesés?- Bizonytalan kilátások a 2022- es év végére?

Az év első négy hónapja az építőipari szektor minden területén erősödést hozott, így cégünk is kimagasló eredményeket ért el a zsalurendszerek iránti kereslet növekedésével. Az év végi kilátásokat azonban bizonytalanná teszik az új projektek halasztásának lehetőségei.

Az energiaárak emelkedése, a forint árfolyamának kiszámíthatatlan mozgásai, az orosz-ukrán háború okozta bizonytalanságok az idei évben tovább nehezítik az építőipari anyagok és kivitelezési munkák árképzését. Ez nem csak a magán megrendelésekre hat ki, de az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége (ÉVOSZ) adatai szerint az összes építési feladat mintegy 60%-át jelentő állami és közösségi megrendelésekben érdekelt vállalkozók munkájára is. A 2021- es évben egyes építőanyagoknál az áremelkedés megközelítette 150%-ot, de minimum 15 %-os drágulással szinte minden területen lehetett számolni. A 2022. évre pedig az ÉVOSZ további, átlagosan 15-25% közötti árnövekedést prognosztizál.

 

Hány projekt indul?

„Az első 4 hónapban minden csúcsot megdöntött a zsalurendszereink iránti kereslet.” – mondta el Botta- Dukát Mihály, ügyvezető igazgató. – „Ugyanakkor a kettőség is jellemezte a piacot: míg a vidék meglehetősen erős volt a szerkezetépítésben, hiányoznak a budapesti magasépítési projektek. Nem látszódnak azok a beruházások, amelyeknek tervezett indítása idei, és a kezdésnek már kézzel fogható közelségben kellene lennie. Ha pedig ezek nem indulnak el, nagyon hiányozni fognak.” A Modern Városok Program elmúlt években elhozta a vidéki régiók növekvő keresletét. A projektek kifutásával ezen a területen a folytatás vidéken sem látszik, de szerencsére az infrastrukturális beruházások, az útépítések, autópályák még segítik a kihasználtságot.

 

 

Építőipari infláció

A beruházók helyzetét tovább nehezíti a beszerzési áraknak az árfolyamkockázatok miatti bizonytalansága. A faanyagok beszerzési nehézségei miatt például a zsalueszközök beszerzési ára tovább emelkedett, ami a bérleti díjak növekedését hozza magával. Elmondható tehát, hogy a zsaluzási területet is egyértelműen elérte az építési infláció, így azok kerültek lépéselőnybe, akik tavaly nagyobb értékű eszközbeszerzést tudtak ezen a területen végrehajtani.

„A megrendelők nap, mint nap szembesülnek a becsült és kalkulált mérnökárakhoz képest jelentősen magasabb kivitelezői ajánlatokkal, ami bizonytalanságot eredményez. Jelenleg tehát az a furcsa helyzet állt elő, hogy miközben a zsalukihasználtság minden csúcsot megdönt, nem látni, hogy mindez az év végére hova fut ki.” – teszi hozzá a cégvezető – „Ha a beruházók ezt a bizonytalanságot negatívan élik meg lehetséges, hogy inkább kivárnak, nem indítják el a tervezett projekteket. Ez például a lakáspiacon akár további áremelkedéshez is vezethet, hiszen a piacképes lakások fogynak, ami az építőipari kapacitáskihasználtság és a termelés csökkenését hozza magával.”

 

 

 

Tervek és eredmények

A Meva az elmúlt években a korszerű zsalutechnológiát igénylő nagyberuházások körének bővülésével, a keresletre reagálva dinamikusan növelte piaci részesedését. Ennek eredményeként 2021-ben 3 milliárd forint nettó árbevételt sikerült realizálnunk. Jelenleg az előkészítés végső fázisában van új telephelyünk építése, amelynek kalkulált költségvetése 3 milliárd forint. A beruházással a szolgáltatások területén nyolcszorosára növekedett kapacitásból exportot is tervezünk a környező országokba.

A korszerű zsalutechnológiát pedig ma már bárki számára elérhetővé tettük a webshopra hasonlító, speciális ajánlat- közvetítő online felületünkön. Ez szakértői segítséggel kínál egyszerű és gyors hozzáférést a legkorszerűbb zsalutechnológiához a legkisebb és legnagyobb vállalkozások számára egyaránt.

 

Elérhetőségeink

  MEVA Magyaroszág | MEVA Zsalurendszerek Zrt.
  Cím: 1047 Budapest, Labdarúgó u. 19.
  Telefonszám: +36 1 272 22 22
  FAX: +36 1 369 58 85
  E-mail: magyar@meva.net

Kövessen Facebookon!

Küldjön nekünk üzenetet!

Kérjük, adja meg a nevét!
Kérjük, adja meg cégének a nevét!
Kérjük, adja meg e-mail címét, melyen keresztül fel tudjuk venni Önnel a kapcsolatot!
Kérjük, adja meg telefonszámát, hogy fel tudjuk venni Önnel a kapcsolatot!
Kérjük, adja meg üzenetét!
Kérjük, olvassa el és fogadja el az adatvédelmi tájékoztatót!